Városi merchandise ötletek
Mikor a világ egy olyan pontján kirándulok, ahol még nem jártam korábban, mindig szeretek valami tipikus, helyre jellemző emléket magammal vinni haza, amire ha rápillantok, eszembe jutnak az ott szerzett emlékek, élmények. Ez lehet egy hűtőmágnes, egy bögre, egy kitűző, egy kulcstartó, vagy akár egy póló is. Egy időben kimondottan a város névvel feliratozott pólókat gyűjtöttem, van Isztambulból, Párizsból, Velencéből és New Yorkból is. Aztán egy idő után áttértem a hűtőmágnesekre, mert azokat időt állóbbnak éreztem, meg hát ezeket a pólókat amúgy is csak otthon vettem fel. Most úgy néz ki a hűtő, hogy alig lehet rajta szabad felületet találni. A baráti társaságból mindenki tudja, hogy gyűjtöm ezeket az apróságokat, úgyhogy ha valamilyen különleges helyen járnak, mindig hoznak nekem egy mágnest.
De visszatérve a póló ötletre, a legutóbbi paksi kiruccanásom során az jutott eszembe, hogy micsoda piaci rés lehet ebben a csillagállásban. Mit értek ez alatt? Ugyebár az utóbbi időben rendkívül meglódult a merchandise biznisz, vagyis hogy zenekarokat, városokat márkaként feltüntetve adnak el különböző termékeken, mint például bögrén, pólón, kulcstartón, laposüvegen stb. És hát meglovagolva a Csernobil sorozat népszerűségét, egy kreatív, jó humorral megáldott grafikussal egész jó termékeket lehetne összehozni akár a paksi fémjelzéssel is. Ráadásul a póló nyomás, mint olyan ma már nem egy nagy macera. Számos weboldal kínál ilyen szolgáltatást és minél többet rendelünk az adott termékből, annál olcsóbban juthatunk hozzá. Éppen ezért ugyanezt könnyedén el lehet játszani bármelyik itthoni várossal. Én például tatai létemre nagyon szívesen hordanék valami dizájnos tatai pólót, ami azon felül, hogy egyedi még a városom hírnevét is öregbítheti. Mert hát egyelőre ez talán a budapesti berkekben menő és létező dolog, de nagyon más hazai városban eddig nem igazán találkoztam hasonlóval. Ugyanez igaz a különböző egyetemi merchekre, ami szintén gyerekcipőben jár ahhoz képest, hogy mondjuk Amerikában mennyi UCLA-s vagy Yale-es pulcsit látni egy röpke kiruccanás során is.
Pedig igazán nem nehéz a folyamat és drágának sem mondható. Először is, ki kell választanunk mire szeretnénk nyomatni a mintát. Férfi póló, női póló, pulcsi, különböző méretek, különböző fazonok. Ugyan van lehetőség a cserére a mérethiba esetén, de a félreértések elkerülése végett a Lolmarkt oldalán még egy fényképes segédlet is van arról, hogyan kell értelmezni a méreteket és hogyan válasszuk ki a megfelelő pólót próba nélkül is. A férfi pólóik általánosságban nagyobbak, mint a megszokott bolti méretek, a női felsők azonban átlag egy számmal kisebbek a megszokott méretezéshez képest, ezt mindenképp érdemes szem előtt tartani. A fényképes segédlettel azonban tényleg gyerekjáték a jó méret kiválasztása, persze akkor, ha veszed a fáradtságot és leméred magad is, mire van tényleg szükséged.
Ha kiválasztottuk a méretet és fazont, több lehetőségünk is van. Hogyha kis darabszámban (20-nál kevesebb póló) rendelünk terméket, akkor akár besétálhatunk valamelyik üzletbe és ott helyben elkészítik nekünk a kért pólókat a kért mintákkal. Ha viszont ennél nagyobb mennyiségben van szükségünk a termékre, akkor előre le tudjuk adni a rendelést, természetesen a webshopban, de akár személyesen is. A pólók transzfer- vagy szitanyomással fognak készülni, így a tartósságukról is biztosítva vagyunk. Ha pedig bizonytalanok vagyunk a mintában, akkor sincs gond, mert vállalnak grafikai tervezést és konzultációt is. Ez mindent összevetve egy elég szuper lehetőség szerintem, hiszen mennyi alkalom van, amikor már-már elengedhetetlennek számít egy ilyen eseményhez illő póló. Például a leány- és legénybúcsúk elengedhetetlen uniformisává lett az utóbbi években, már kilométerekről ordít egy ilyen társaságról, hogy jó kedvűek lesznek. Örök emlék marad az utolsó “rabiga-mentes” napokról, és egy ötletes grafikával, vagy felirattal talán nem csak a szekrény mélyén fog örökre lapulni, hanem valamilyen nemesebb helyre is kerülhet. De ugyanezt el lehet mondani mindenféle más ünnepi alkalmakra is. Például egy családi egyenruha karácsonyra, milyen remek ötlet! Bárhová mehettek, tudni fogják, hogy egy branchba valók vagytok. Vagy az utóbbi időben nagyon népszerűek lettek a tipikus Mr. és Mrs. vagy éppen a His – Hers feliratú pulcsik és pólók is. Legyen szó tehát nőnapról, karácsonyról, Valentinről vagy Mikulásról, egy jópofa rajzzal mindig el lehet sütni az egyedi pólót ajándéknak. Hasonlóképp a céget se feledkezhetnek el a saját márkázásukról. Egy jól működő, ideális állapotban a dolgozó büszke arra, hogy az adott céget erősítheti (igen, ez egy erősen idealizált kép, de ez volna a normál eset), így az is nagy jutalomnak számíthat, ha a hónap dolgozója valamilyen céges merchandise terméket kap jutalmul. Persze, ugyanezt el lehet sütni egy szülinapon, egy névnapon, egy nagyszülővé válás alkalmával és még megannyi pillanatban, amit most itt fel sem tudok sorolni és nem is akarok. A lényeg, hogy ez egy rendkívül egyszerű folyamat és mégis, az egyediségével annyira eredetivé varázsolhat egy ajándékot, hogy szerintem remek ötlet minden alkalomra. Ráadásul az ára sem borsos, hiszen átlagosan 4000 forint körüli összegről indul a darabár és minél többet rendelünk egy azon mintából, annál kedvezőbb feltételek mellett juthatunk hozzá. Lehetőség van személyes átvételre, de természetesen a futárszolgálat is kihozza a rendelt termékeket.
Egyébként azért is tetszett ez az üzlet különösen, mert az egyedi minták mellett rengeteg általuk készített, ötletes termék közül választhatunk. A válogatást segíti, hogy a honlapjukon kategóriák szerint nézegethetjük végig az elérhető termékeket. Így az alábbi csoportok közül választhatunk:
– alkohol
– állatok
– család
– explicit
– feliratos
– film
– hobbi
– internet
– legénybúcsú
– magyaros
– munka
– páros
– poén
– szülinap
– ünnepek
– vegán.
Tehát joggal mondható, hogy minden alkalomra fel vannak vértezve egy-egy aranyos darabbal. És nem csak póló és pulcsi van a kínálatukban, de bögrék és vászontáskák is elérhetők náluk. Ami még nagyon tetszett, az a zsákbamacska ajánlatuk, amikor is egy véletlenszerűen kiválasztott pólót küldenek, ezzel is növelve a meglepetés értékét.
Mind-mind jópofa ajánlatok, kedvező áron, ráadásul nem csak a fővárosban elérhetők, hanem az ország számos másik nagyvárosában, például Miskolcon, Nyíregyházán, Debrecenben de még Egerben is. De ha mégsem itt laknánk, akkor sincs gond, mert a kiszállítást a megrendelést követően 1-2 napon belül vállalják, tehát nem kell sokat várnunk a csodára.
Összefoglalva tehát még egyszer a teendőinket a póló nyomás kapcsán, először is válasszunk egy ütős mintát, győződjünk meg róla, hogy a minősége megfelelő ahhoz, hogy a pólóra / pulcsira kerüljön, jól fog-e mutatni nagyban. Ha igen, nincs más dolgunk, mint elhelyezni ahová szeretnénk, előre, hátulra, vagy akár még a póló ujjára is és megrendelni a nyomatást a kellő méretben és mennyiségben. Aztán pedig dőljünk hátra és várjuk, hogy házhoz szállítsák, vagy menjünk be érte az üzletek valamelyikébe, amint elkészül. Ha meglepetésnek lesz, biztosak lehetünk benne, hogy az öröm nem fog elmaradni, elvégre ennél egyedibb és eredetibb ötletet nehezen lehet elképzelni.