Az örök kérdés: atomenergia vagy megújuló energia?

napelem árak

A 2016-os volt az első év, amiikor már a napenergia alapú megoldások és szolgáltatások eladásából keletkezett a legnagyobb árbevétel világ szinten. Az összes , u.n. fejlett, más néven tiszta energiaforrás áram előállításban betöltött szerepét figyelembe véve ez óriási áttörésnek számított akkor. Persze ha a magyar viszonylatokat nézzük, ez az áttörés még várat magára, de itt is jó eredményeket lehet már látni.

Soha nem látott mértékben növekszik az atomenergia

A legnagyobb fejlődés hihetetlen meglepetésre nem valamelyik megújuló energiaforrás, hanem a nukleáris energiát érintette. A korszerű energetikai megoldások az kereskedelmi bevétel szerint globálisan 2016-ban 7 százalékkal nőtt. Ez az iparág az előző évben is tetemes összeget termelt, de a 2016-os év fordulópontot jelentett számára. Összehasonlításképpen, mivel az akkori növekedéseket a világ szintű általános gazdasági fellendülés miatt nem szokták olyan nagyon felértékelni, ez a 7 százalék szinte a duplája az az évi világgazdasági növekedésnek – ítja az amerikai Advanced Energy Economy (AEE) 2017-es piaci jelentése. Ez többek között azért is meglepő, mert a napelem árak is a megújuló energia szolgálatában állnak Európában és Észak-Amerikában kifejezetten csökken az áruk, ezen felül a modern technológiának hála, egyre több otthonban elérhetőek.

A megújuló energiaforrások között napenergia átvette a vezető szerepet

Az megújuló energiaforrások népszerűségi listáját eddig (2016 előttig) a vízenergia vezette, ezt használták legtöbbet. Ezt 2016-ban a vezető szerepet vette át a napenergia. Ez abban nyilvánult meg mérhető módon, hogy a napenergia alapú áramtermelési megoldások gyártói, szolgáltatói érték el a legnagyobb árbevételt világszerte. A hatalmas növekedés mögött leginkább a kínai fejlesztések állnak, hiszen az ázsiai nagyhatalom csak 2016-ban nagyjából 34,2 gigawatt új kapacitást hozott létre, ami jóval meghaladja az előző éves adatot, derül ki a Solar Power Europe áttekintéséből. Ehhez a tempóhoz fokozatosan India is felzárkózik. Az országnak ugyanebben az évben szinte megháromszorozódott az újonnan telepített napelem kapacitás. A rohamos ütemű fejlődés a felhasználók és fogyasztók számára sem ad okot a panaszra, egyértelműen részesültek ennek jótékony hatásaiból, mivel a napelem árak 2016-ban újra hatalmas mértékben, 30 százalékkal új rekord mélységbe zuhantak. Ez volt azóta is a legnagyobb mértékű csökkenés, de az ár azóta is folyamatosan csökken, csak most már valamivel lassabb ütemben.

A napenergia és atom közös használata tehát modern és fejlett megoldásnak bizonyul. A napelem árak egyre költséghatékonyabbak világszerte és hazánkban is. Ma már Európai Uniós előírás, így hazánkban is ez a tendencia, hogy az összes energia minél nagyobb százalékát tegye ki hazai termelésű megújuló energia, ezt pedig egészítse ki a biztosabb atomeneriga.