Ami miatt megtanultam magam gyertyát önteni

„Most aztán mihez kezdünk?” – kérdezte a lányom, amikor az egész lakótelepen elment az áram azon a januári estén.

Pakson ritkán fordul ilyen elő. Az ember megszokja, hogy itt az energia magától értetődő dolog, szinte a város háttérzaja. Aztán egy téli viharos estén mégis sötétbe borult minden, a fűtés leállt, a telefon töltöttsége fogyott, és mi ott ültünk gyertyafénynél a konyhában.

Előkerült három maradék mécses meg egy féloldalra égett illatgyertya. Sokáig kerestük a fiókban, mire összeszedtük őket, és közben telefon fényénél botorkáltunk a konyhában. Meggyújtottuk mindet, és a kis lángok körül egészen más lett a hangulat. A lányom abbahagyta a panaszkodást, és csak nézte a fényt.

Egy óra alatt mind leégett. A lányommal akkor beszélgettünk arról, hogy régen ez volt a természetes esti világítás, és milyen furcsa, hogy ma már szinte semmink sincs erre az esetre. Eszünkbe jutott a dédnagymama, aki állítólag maga öntötte a gyertyákat, és mindig volt belőlük egy egész fiókkal. Mi meg ott ültünk, és néztük, ahogy az utolsó láng is kialszik.

Amikor másnap visszajött az áram, nem hagyott nyugodni a gondolat. Miért is veszek én drága gyertyát a boltban, amikor magam is megtanulhatnám önteni? Lett volna értelme. Egy kis készlet a kamrában, és sosem maradunk fény nélkül egy ilyen estén.

Itt fordult át a kíváncsiság komoly utánajárássá, mert kiderült, hogy a gyertyaöntés sokkal érdekesebb tudomány, mint gondoltam.

Először azt hittem, elég egy darab viasz meg egy zsineg. Aztán rájöttem, hogy a jó gyertyához pontosan illeszkedő alapanyagok kellenek. Megfelelő viasz, jó minőségű kanóc, a tégely, és ha színt vagy illatot szeretnék, akkor még színező is. Egy kicsit elbizonytalanodtam, mert nem tudtam, melyik mihez való.

Sokat keresgéltem, mire találtam egy oldalt, ahol mindezt egy helyen, érthetően rendszerezték. A megfelelő gyertya alapanyag beszerzése innentől már nem volt gond, mert a pipereporta.hu kínálatában minden a maga kategóriájában szerepelt. A viaszoknál több mint száz lehetőség volt, és külön szekcióban sorakoztak a kanócok meg a tégelyek is.

Amit külön megszerettem, az a folyékony gyertyaszínezők választéka. Itt olvastam el, hogy egy-két csepp elég 100 gramm viaszhoz, és hosszú ideig kitart. Saját árnyalatokat is keverhet az ember, így nem kell beérni a gyári színekkel. A gyertya alapanyag kínálatában még egy ingyenes címketervező programot is találtam a gyertyakészítőknek, ami nekem külön öröm volt, mert szeretem, ha a kész darab szép címkét is kap.

Megrendeltem az első csomagot. A rendelés feldolgozása pár napot vett igénybe, aztán megérkezett minden, amire szükségünk volt. A lányommal egy szombat délután nekiláttunk, és felidéztük az oktatóvideón látott lépéseket. Felolvasztottuk a viaszt, megvártuk, amíg eléri a megfelelő hőmérsékletet, beállítottuk a kanócot, majd óvatosan öntöttünk.

Az első gyertya kicsit ferdére sikerült, a kanóc elcsúszott a közepéről. Nevettünk rajta, és újrakezdtük. A másodikkal már ügyesebbek voltunk, jobban tartottuk a kanócot. A harmadik pedig olyan szép lett, hogy az ablakba tettük dísznek. A lányom büszkén fotózta le, és elküldte a barátnőinek.

A pipereporta.hu nélkül valószínűleg sosem jutok el idáig, mert magamtól nem tudtam volna, mi kell egy biztonságos, jól égő gyertyához. Most már van egy doboznyi saját készítésű darabunk a kamrában. Megoldotta a régi gondot: ha újra elmegy az áram, nem ülünk sötétben.

Azóta a téli estéink másképp telnek. Néha akkor is gyertyát gyújtunk, amikor világít a lámpa, csak mert jó nézni a lángot. A lányommal néha közösen öntünk egy adagot, és ilyenkor mesélünk, nevetgélünk, mint régen. Ez a hobbi minket is közelebb hozott egymáshoz.

A lányom mondta a múltkor, hogy az a sötét este végül a legjobb dolgot hozta a házunkba. Igaza volt. Egy bosszantó áramszünetből lett valami, ami azóta is melegséget ad az otthonunknak.