Atombiztos székhelyszolgáltatás

Sokak véleménye különbözik atekintetben, hogy a lakosság által felhasznált energiát milyen úton és módon érdemes előállítani. A paksi atomerőmű egy nagyon sarkalatos pontja minden ilyen beszélgetésnek. Nem csak a történelmi példák miatt van az emberekben félelem az atomenergiával kapcsolatban. Ezek az emberek azt mondják, hogy ha már létezik nap- és szélenergia, akkor a lakosság kezdje el ezen energiákat használni. Mindenesetre mindenki tudja, hogy az atommal történő energiatermelés sokkal hatékonyabb, és így több ember tud bizton annyi energiához jutni, amennyi az ő életéhez szükséges. Erről a témáról is értekeztünk az egyik baráti összejövetelünkön, amikor is sok más témával egyetemben, a székhelyszolgáltatás is előtérbe került.

A társaság egyik tagja, éppen azon a héten intézte el a cégének a székhelyét. Nagyon drukkoltunk neki, hogy ez összejöjjön, hogy el tudja indítani a vállalkozását, és semmilyen adminisztratív akadályba ne ütközzön. Kicsit szétszórt figuráról beszélünk, ezért is drukkoltunk neki annyira, hogy a cég indítás összejöjjön számára. De amint meséli, lehet, hogy egyedül nem is tudta volna összehozni mindezt, így hát már rögvest az elején segítséget kért. Nagy szemekkel néztünk rá a társaságban, hogy milyen segítséget tudott kérni, és mit kapott. Nagyon nagy segítség érkezett számára, sőt még azóta is. Elmondta a barátunk, hogy tényleg érezte, hogy ő a cégindítás procedúráját nem tudja majd elintézni, sőt még székhelye sem volt a cégnek. Ezért is felkeresett egy olyan nagyszerű másik vállalkozást, aki székhelyszolgáltatással foglalkozik.

“Székhelyszolgáltatás?” – néztünk rá nagy szemekkel. Mondja, hogy igen, ezen az oldalon; https://szekhelyszolgaltatas24.hu/ találta meg őket. És már az első pillanatban nagyon szimpatikusnak találta a céget, és az általuk nyújtott szolgáltatásokat. A https://szekhelyszolgaltatas24.hu/ oldalon minden olyan könnyen megtalálható és értelmesen, egyszerűen megfogalmazott címszavakban fel is van sorolva, hogy milyen szolgáltatásokat tud igénybe venni az érdeklődő. Természetesen annyira megnyerő a kinézet és a szolgáltatások felsorolása, hogy nincs olyan ember, aki ne venné igénybe őket. Ezt a barátunk állítja, akin ténylegesen segített ez a cég. De hogyan is – erre tért a későbbiekben ki. Tehát a székhelyszolgáltatás az, hogy a cég két budapesti címe közül lehet választani, hogy melyikre szeretné bejegyeztetni magát az érdeklődő. Barátunk egy budai címet választott. Tehát ideg bejegyezték a cégét.

Mivel még ügyvédje sem volt, aki ezt a bejegyzést a hatóságoknál el tudná intézni, még ezt is a székhelyszolgáltatással foglalkozó vállalkozás intézte el számára. Így ténylegesen neki semmi feladata nem volt, csak annyi, hogy megbízta őket, és minden a legnagyobb rendben lezongorázódott. Egy szétszórt ember számára ez egy remek lehetőség, hogy valaki összefogja a történéseket, és mindent pontot megcsináljanak helyette. Szuperül zajlott minden, bár ahhoz, hogy még a törvényi előírásoknak is megfeleljenek, hogy ahol a cég székhelye, ott kötelezően ki kell helyezni a cég cégerét, ezt is elintézték helyette. A bejegyzett budai címnél kikerült az utcafrontra a barátunk cégének neve.

Ahogyan összenéztünk a barátainkkal, számára ez a legjobb megoldás, ami létezik. Sőt, folytatta beszámolót, hogy a levelei is oda érkeznek, melyet még azon a napon megkap szkennelt formátumban. Hogyha pedig ő szeretne levelet feladni, akkor arra is lehetősége van, és feladják postán. Tényleges egy szuper komplex szolgáltatásra bukkant, melyből teljes mértékben hasznot tud húzni. Ezt a barátunk is tudja, és reméli sokáig jó kapcsolatban marad ezzel a remek céggel.