Atomenergia vs. napenergia

Amikor először hallottam a Paks 2-ről, nem örültem neki. Habár nem vagyok szakértő, és ebből adódóan nem is értek nagyon hozzá, az atomerőművek működési elvét nagyjából ismerem, tudom, hogy nem veszélytelen a dolog. Persze, amíg minden rendben működik, addig túl nagy baj nincs, ha a radioaktív hulladékot nem tekintjük problémának. Amióta pedig láttam a Csernobil című filmsorozatot, azóta még inkább erősödtek az aggályaim. Nyilván tisztában vagyok azzal, hogy ilyen azért nem túl gyakran történik, de egy ilyen szörnyű eseményből ez is sok. Emlékszem a fukusimai esetre is, ami számomra elég ijesztő volt. Biztos volt idő, amikor az atomerőművek létjogosultsága abszolút fennállt, de a 21. században már kevésbé. Különösen annak fényében, hogy tudjuk, hogy az atomenergia egyfelől nem túl környezetbarát dolog, másfelől ha baleset történik igencsak veszélyes, az emberekre is. Sajnos volt pár olyan esemény a múltszázadban is, ami ezt túlzottan is bizonyította.

Azt gondolom, hogy ma már ezeket a veszélyes anyagokat amennyire lehet hanyagolni kellene, nem pedig újra és újra elővenni. Már csak azért is mert a megújuló energiák egyre nagyobb teret hódítanak szerencsére, ráadásul ezek teljesen veszélytelenek és nem is károsak az emberre nézve. Azért szerencsére a napelem rendszerek és a napelem erőművek kiépítésével egyre többen foglalkoznak, mert az emberek kezdenek tudatosabbak lenni, és van ezekre igény.

A napelem erőművek létrehozása nem magánszemélyeknek szükséges, hogy a lakásukat energiával lássák el, hanem a nevéből kiindulva, nagyban kell gondolkozni. A napelemprojekt.hu is így gondolja, ezért különböző cégeknek és vállalatoknak segítenek ebben. A referenciáikból kiderül, hogy többek között egy acélipari üzemnek is építettek ki napelemes rendszert, ami tökéletesen példázza azt, hogy több, nagy teljesítményű gép működtetése is kivitelezhető a megújuló napenergia felhasználásával. De őket választotta például az abaújszántói önkormányzat, az egészségház, illetve az idősek otthona is. Számomra nagyon szimpatikus a hozzáállásuk. Egyértelműen azt tükrözik, hogy nagyon fontos nekik is a fejlődés, és a biztonság. Azt gondolom, hogy ezzel példát is mutatnak. A tájékoztatásukból pedig egyértelművé válik az is, hogy nem rejtegetnek semmit. Ez alatt pedig azt értem, hogy nem titkolják, hogy a napelem erőművek kiépítése igencsak költséges. Egyszeri nagy összegű ráfordítást igényel, de szerintem a jövőt tekintve mindenképpen megéri. Nem csak azért, mert hosszútávon spórolhatunk ezzel, hanem a jövő következő generációi miatt is. Amíg egy ilyen befektetés megtérül, az nagyjából 10 év. Természetesen ez függ a napelemek számától és méreteitől is, illetve az energiával ellátandó területtől is.