Egy kedves, lelkes szakembert is legyűrhet az alkoholizmus

Atomerőműben dolgozni elég komoly és felelősségteljes munkakör, nem éppen úgy kell elképzelni, mint ahogyan Homer Simpson csinálja. Bizonyos részein nagyon magas biztonsági előírásoknak kell megfelelni, és még így sem kockázatmentes a dolog. Érthető talán, hogy nem mindenki bírja egyformán ezt a stresszt, és előfordul, hogy valaki egyéb módokon igyekszik csökkenteni a feszültséget. Régi mondás, hogy az alkoholizmus az egyik legdrágább hobbi, azonban ez nem feltétlenül van így. Az olcsó lőrétől ugyanúgy be lehet rúgni, mint a 18 éves skót whiskytől, mégsem lehet azt mondani, hogy egy árfekvésben lennének. Az apukám egyik régi barátja, aki már-már a bácsikám, a paksi atomerőműben volt felügyelő, és hiába keresett annyit vele, mint más családokban 2-3 kereső ember, sajnos az italozás őt is utolérte.

Az atomenergia nem játék, ezt már számos film, sorozat, könyv bemutatta, éppen ezért az ott dolgozóknak elképesztően szigorú előírásokat kell betartaniuk a biztonság érdekében. Néha már túlzottan is, főleg akkor, ha valaki vezető pozícióba kerül. A nyomás, ami ezzel jár csak nagyon erős idegzetű embereknek való, és az én mostoha nagybácsim csak egy darabig bírta. Utána elkezdett szabadidejében italozni, minél jobban lezsibbasztani magát, hogy ne kelljen a következő műszakra gondolnia. Főleg úgy, hogy 12 óra folyamatos odafigyelés az ő osztályrésze, ami iszonyú embert próbáló. Csakhogy amikor odáig fajult a dolog, hogy már néha reggel is piaszagúan jelent meg, akkor sajnos következményei lettek a dolognak. Egy ennyire speciális képzettség ember nehezen talál munkát, ha elveszíti az előzőt, és a bácsinak sem volt könnyű dolga. Ez pedig még mélyebbre rántotta az alkoholizmus bugyraiba. El ugyan még nem bocsájtották, de jó hosszú időre kényszerszabadságolták.

Egy ponton elhatároztam, hogy megpróbálok segíteni rajta, és keresgélni kezdtem, hogy hol találhatnék olyan intézményt, ahol rövid idő alatt eredményesen ki tudnák kupálni annyira, hogy ne veszítse el a lába alól a talajt. Az ebben az irányban folytatott keresésem eredményeképpen akadtam rá arra a bizonyos rehabilitációs központra, ami pont az alkoholisták gyors és hatékony kezelésére specializálódott. A magánközpontjukban kiemelkedő eredményességgel, mindössze 28 intenzív nap után össze tudja magát szedni annyira egy felépülő, hogy utána már sokkal kisebb valószínűséggel nyúl újra az üveg után. Persze vannak utókezelések és megfigyelés is, de az ország egyik legjobb addiktológusa működik közre a központban, ami igazán biztató jel. Ha valakik, akkor ők rendbe tudnák hozni szegény bácsikámat, és az erőmű sem lenne szegényebb egy nagyszerű emberrel.