Láttad már ezt a sorozatot?
Ha atomenergiáról beszélünk, szerint mindenkinek eszébe jut a tavalyi év sikersorozata, a Chernobil című minisorozat. Mindenki már az elején teljesen rá volt cuppanva és mivel ez egy minisorozat, gyorsan a végére lehetett jutni.
Én is láttam, nekem is nagyon tetszett, de egyben meg is döbbentett. Nem is volt ez az eset olyan régen, mégis annak, akit nem érintett, olyan, mintha már nagyon rég lett volna. A sorozat bemutatja, hogyan is történt minden, és azt kell mondanom, remekül ábrázolták mindazt, amit az ember még álmában sem akar látni. Nagyon jó szereplők voltak benne, emellett pedig azt is érdemes megjegyezni, hogy követhető volt a sztori, tehát nem ugráltak össze-vissza, ide-oda, ha valaki odafigyelve nézi, akkor minden mozzanatot megért benne. Egy dolog érdekes volt, amihez még akkor sem tudtam hozzászokni, amikor az utolsó részt néztem, az pedig az volt, hogy a sorozatban ugyebár angolul beszéltek. Én szinte már semmit sem nézek szinkronizálva, ezt is eredeti hangon néztem végig, és picit fura volt, hogy Chernobilban játszódik, és mégis mindenki angolul beszél, mint anyanyelv. De hát ennek megvan a miértje.
Itthon pedig ha szóba jön Paks, akkor egyből a politikáról esik szó, ebbe inkább ne is menjünk bele.