Saját rendszerű dolgok, a fűtéshez is, és nem csak vidékre
Végül kicsit sem ilyen területen helyezkedtem el az életben, mint ami a blog témája, a tanulmányaim is máshová vezettek, de gyerekkoromban igazán vonzottak az erőművek, a nagy és komplex rendszerek. És ez a vonzódás máig megmaradt. Az atomenergiával kapcsolatban kettős érzéseim vannak ugyanakkor: a normális működése annyira nagyon nem terheli a környezetet az atomtechnológiának, de ha baj van, az egy ilyen kis országnak, mint Magyarország túl nagy kockázatot jelent. Minden rámehet az ilyesmire, ezért a biztonsági paraméterek kiemelkedő fontosságúak.
Nem mondom, hogy konkrét elképzeléseim vannak arra vonatkozóan persze, én mit választanék helyette, mármint az atom helyett, de mint írtam, egyrészt felületes érdeklődőként azért vonzott a téma, másrészt a függést sem szeretem! Ez késztetett arra, hogy a privát életemben némi megfontoltságot mutassak ilyen irányba, és sok mindennek utánaolvassak, majd cselekedjek. Jó, ha egy országnak saját erőművei vannak, nem pedig vásárolnia, importálnia kell az energiát, de ugyanilyen vonzó például vidéken, kertes házban az, hogy saját kis „mikrorendszere” lehet az embernek. Mondjuk egy nagyobb családnak. Amivel megoldható például a fűtés, vagy bármi egyéb (melegvíz, nyári hűtés, kondícionálás stb.), külső segítség nélkül! Hőszivattyú esetében csak nagyon kis áramfelhasználással (napenergia hasznosításával pedig még ezt a kicsit is megúszhatjuk).
A rifeng-hoszivattyu.hu oldalon olvasgattam mostanában, mennyi pályázat elérhető, változóan. De azért lehet mondani, hogy időről időre megjelennek ilyesmik – mindenféle korszerűsítésre. Beteszek ide egy linket, hogy lássátok, miféle oldal ez: www.rifeng-hoszivattyu.hu/hirek/hoszivattyu-vagy-elektromos-kazan/. Itt, a linken segítenek például kétféle villanyáramos technológia közül dönteni, ha ilyen irányba indulnánk egy korszerűsítés során (vagy ha éppen újonnan építenénk házat, bármilyen csarnokot – nem csak lakossági felhasználás jöhet szóba). Mint említettem, napenergia is kapcsolható, még otthoni rendszereinkhez is, és még az is felmerül szempontként, konkrétan a hőszivattyú mellett, hogy ahhoz kedvezményes áramtarifa tartozik.
Elsősorban a hőszivattyúkra helyezik tehát a hangsúlyt. De nem csak értékesítenének, hanem általános tájékozódásra is alkalmas az oldal mindenkinek, ez is a szándékuk, ami lejön a gondosan megfogalmazott tájékoztatókról – remek kis sarok az interneten, ami az én fő információforrásom is, amikor erről a témáról beszélgetek másokkal. Segítenek általános eligazító írások útján is kiválasztani, hogy a fentebb általam felvetett megoldáskeresésben mi lehet a legjobb végeredmény, de ők ipari teljesítményű hőszivattyús rendszerekben is utaznak, így aztán komoly kis referencialistát találhatunk náluk. (Nem csak vidéki, vagy bármilyen kertes házak ellátására nyújtanak opciókat tehát) Továbbá előnyük, hogy kivitelezők terén a legjobbakkal dolgoztatnak, akikre (ha kicsit is utánaolvas bárki) nagyon-nagyon jó visszajelzések érkeznek. Profi munkavégzés, gyors és hatékony beszerelés és telepítés jellemezte mindenhol és mindenkor a munkájukat. Ha vesszük a fáradtságot és megpróbálunk szétnézni a piacon, hogy milyen tapasztalatokat osztanak meg, akik már a hőszivattyús „vonatra” szálltak fel az ő segítségükkel, jó szájízzel merülhetünk el a témában. A márka-sokszínűség is egy előnyük, és minden kérdésre közvetlenül is válaszolnak.
A komoly referenciaoldal arra is jó, hogy megértsük, mennyi helyen bevált már a hőszivattyú, ahol elsőre nem is gondolnánk. Mert ennyire különböző kihívások esetén alkalmazható. Nagyban, kicsiben, városon, vagy vidéken… Mindig volt egy első alkalom, amikor ki kellett próbálni. De már szinte mindenhol megtörtént.
Általában azt írják a hőszivattyúkról, hogy energiatakarékos megoldásfajta a fűtési (hűtési, vízmelegítési) igényeinkre, ami kiváltja a különböző tüzelésű kazánokat, és kiválthatja a klímát is, vagy tehát még a vízmelegítéshez szükséges eszközöket. De, a komplexebb megoldásokra visszatérve, náluk sokat olvashatunk a napelemekről, amely viszont ténylegesen (a korábbi témát továbbvíve) egy házi minierőmű, amivel olyan életmódra rendezkedhetünk be, melyben nem függünk már senkitől. Az ilyesmit érdemes legalább megfontolni, és továbbadni, hogy hallottunk ilyesmiről. Nem tartanánk talán a jelenlegi, energiaválságos helyzetben, ha haladóbb a gondolkodásunk. Írjuk be a Google keresőbe, vagy a linkelt kereskedő saját keresőjébe: napelem. És lássunk csodát… Rengeteg olvasnivaló! A www.rifeng-hoszivattyu.hu/hirek/hoszivattyu-vagy-elektromos-kazan/ linken például arról ejtenek szót, egy 7.64 kW-os rendszerrel kiválthatunk egy évi több százezer forintos villanyszámlát, amely mondjuk egy Bosch fűtőkazán üzemeltetése okán keletkezhet. Ez egyébként 32 darab napelem-panelt igényel, de ez csak egyetlen példa.
A rifeng-hoszivattyu.hu nem ma kezdte el ezt a vonalat, kinőtték magukat annyira, hogy az egyik legnagyobb kínálatok kapjuk tőlük, sőt, még akcióik is mindig vannak. Furán hangozhat több milliós tételek terén, hogy valamelyik termék most akciós, de aki nagy kereskedő, az megpróbál kielégíteni mindenféle igényt, így rendkívüli ajánlatok formájában kínál lehetőséget azoknak, akik anyagi megfontolásból idegenkednek valamitől. És nekik is a kedvükben járni. Már a hőszivattyúk sem olyasmik, amiktől kellene félni, kölcsön-szempontól. Hogy netán ne térülne meg… Tőlük például bőven 2 millió forint alatt vételezhetünk Power World inverteres hőszivattyút. Kétmilliós összeg alatt 13 kW-ost, két és félmilliós összegért nagyjából pedig már 23 kW-ost – ez is most éppen egy akció keretében szerepel a hirdetésekben.
Az említett darab egy igencsak új termék a hazai kínálatban. Az üzemeléshez szükséges levegő hőmérsékleti tartomány ennél -25 fok és 43 celsius között mozog. Nyáron hűtésre, télen fűtésre, igen, komoly mínuszokban is akár. Ez egy EVI teljes inverter technológiát kínáló terméktípus, intelligens vízhőmérsékletszabályzóval. Ez utóbbi azt takarja, hogy a folyamatosan váltakozó környezeti hőmérséklethez igazodik, valós időben, ami a rezsiköltségek optimalizálására is alkalmas, az alapvető kényelmi funkció mellett. A környezettudatosság mellett szól még, hogy 30%-al kevesebb hűtőközeget igényel. A teljesítményválaszték ennél a márkánál szintúgy széles, még az általam említett (és a weboldalon akciósan hirdetett kW-os rendszereknél is akad kisebb, de nagyobb is). Minden ilyesmiről nem csak részletesebben írnak ők, mint én – úgyhogy mindenképp olvasgassatok náluk többet, ha érdekel -, hanem hivatalos tájékoztatókat, paramétertáblázatokat találunk náluk, közvetlenül a leírásokba ágyazva. Mindhez, az összes termékükre vonatkozóan kérhetünk persze árajánlatot személyre szabva. A legjobb egyébként is az lehet talán, hogy csak előzetes igényeinket fektetjük le, megnevezzük és leírjuk azokat a körülményeket, melyekhez keresünk valami megoldást, és a szakembereik majd ajánlanak valami ideális megoldást. Ami a pénztárcánkhoz is igazodik. Pláne, ha ez az igazán fontos szempont nekünk, a takarékosság.
De hosszútávon a hőszivattyú tényleg olyasmi, amit eleve a spóroláshoz találtak ki, amellett, hogy ma már igen megbízható. A spórolás fontos lehet a megfontoltság és környezettudatosság miatt is, de gondoljunk saját magunkra persze! Ha lehet, száműzzük a régi, pazarló és bizonytalan jövőjű technológiákat! Ami a közelmúltban még nagyon korszerűnek tűnt, vegyünk észre, hogy ma már nincs annyira az előnyünkre. Segít ebben szomorú módon a jelenlegi energiaválság, de én mégis nagyobb alaposságot, több utánaolvasást javaslok mindenkinek. Kezdjük például tényleg itt: www.rifeng-hoszivattyu.hu/hirek/hoszivattyu-vagy-elektromos-kazan/, és aztán haladjunk sorra a fenti menüpontok között. Egy új, jobb világba fogunk csöppenni!