Egy igazán különleges esküvőre vagyok hivatalos Pakson
A fele családom Paksról és környékéről származik, így közel sem meglepő, hogy elég gyakran járok arrafelé. A rokonságomban pedig többen is vannak, akik éppen az atomerőműben dolgoznak, mint például az unokatestvérem, Dávid. Vele elég gyakran beszélek, szinte hetente hívjuk egymást. Még egy évvel ezelőtt jegyezte el a barátnőjét, így most már lassan aktuálissá válik az esküvő is. A legutóbbi beszélgetésünkkor ez a téma is felmerült.
A legtöbb részletet a menyasszonyára hagyta, hiszen jól ismeri, és tudja, mennyire fontos neki, hogy minden tökéletesen az ő ízlése szerint nézzen ki. Dávidnak mindössze egyetlen igénye volt: egy szelfi automata. Erről a dologról az interneten olvasott, és nagyon megtetszett neki az ötlet. Amikor meglátta, hogy már Magyarországon is létezik ilyen lehetőség, tudta, hogy le akar rá csapni. Itthon az első szelfibox szolgáltató a Selfiegép volt, így Dávid az ő weboldalukat kereste fel. Nagyon megörült, amikor meglátta, hogy a fotóautomata vásárlás nem is szükséges, az automatát elég csak pár órára kibérelni ahhoz, hogy a vicces pillanatokat megörökíthesse.
Ezzel Dávid azt akarta elérni, hogy a vendégek maguk is megörökíthessék az esküvő emlékezetes pillanatait, és az elkészült fotókból el is tudjanak tenni párat emlékbe. A szelfi automata ugyanis pillanatok alatt ki is nyomtatja nekünk a jó minőségű fényképeket, amelyeket ráadásul korlátlan mennyiségben készíthet a vendégsereg. Dávid ezeket a fotókat egyfajta köszönet ajándékként szeretné adni a vendégeknek. A maradék fotókból pedig albumot szeretne készíteni, hiszen a Selfiegép még ehhez is tud segítséget nyújtani.
A Selfiegép az automatán kívül a fotófalról is gondoskodik, valamint egy egész asztalnyi vicces kiegészítő kelléket is kínál. Én már alig várom, hogy kipróbálhassam ezt a fotóautomatát.