A nyelvoktatás alapjai, milyen tanfolyamot válasszak?
Angol tanfolyam s angol tanfolyam között is van különbség, attól függően, hogy hova megyünk. Ezért érdemesebb mindig tanárt választani, vagy oktatási módszert, mint iskolát. A nyelvoktato.hu oldalon nagyon jól össze is vannak szedve, hogy milyen tanfolyamok közül lehet választani.
Persze lehet egy szempont az is, hogy mennyire intenzív egy tanfolyam, hogy hány óra van egy héten, de ennél sokkal fontosabb szerintem az angol tanfolyam módja, célja, és tematikája.
Van kommunikatív angol nyelvtanulás. Ennek az a lényege, hogy a legnagyobb hangsúly a beszéden van. Itt lényeges, hogy a diákok anyanyelvi tanárok beszédét hallgatják, így a szókincset és a nyelvtant lehet fejleszteni ezzel a módszerrel, illetve persze a szövegértést.
A másik fajta skill-based, ami a nyelvtan megértésére helyezi a hangsúlyt, kifejezetten az olvasás, írás, hallgatás és beszéd kerülnek központba, azok a diákok választják, akik csak a nyelvvizsgára szeretnének felkészülni.
A harmadik a nyelvtan központú, ami a nyelvtan megértésére fókuszál, az angol gondolkodást igyekeznek elsajátítani a diákok, a nyelv logikájának megértésén van a hangsúly.
A negyedik az intuitív angol nyelvtanulás, ami kifejezetten azt használja ki, hogy a nyelvtanulás egy természetes folyamat, és feladatokkal igyekeznek ezt a természetes nyelvtanulási képességet felhasználva tanítani.
Amikor nyelviskolát, nyelvtanfolyamot választunk, akkor érdemes mindig alaposan meggondolni, hogy milyen céllal szeretnénk tanulni, mik az erősségeink, és melyik oktatási forma felelne meg nekünk a legjobban.
Ha ezeket alaposan átgondoltuk, akkor nem fog igazán gondot okozni a nyelvtanfolyam választás.
Már vannak online tanfolyamok is, amik segítségével teljesen a saját tempónkban tudunk haladni, minden leckét akkor vehetünk át, amikor készek vagyunk rá, ha pedig egy kis plusz gyakorlás kell, akkor újra és újra megoldhatjuk az előző leckéket.
Az imént felsorolt tanfolyam típusok online tanulásnál is elérhetők, nem is kell nyelviskolába mennünk ahhoz, hogy hatékony angol oktatással találkozzunk.
Az online oktatás egyre népszerűbb, ezért döntöttem úgy, hogy én is be fogok fizetni egy ilyen online nyelvtanfolyamra, már csak azt kell eldöntenem, hogy melyik típus lenne a legmegfelelőbb a számomra.