A fürdőszoba szekrény a fürdőszoba trendek alappillére

A meghatározó paksi atmoszféra

Paksi gyerekként nyilvánvalóan meghatározó az életemben az, hogy egy atomerőmű közelségében lakom. Nem mondom, hogy nem aggaszt, vagy hogy nem jut eszembe néha, hogy mi lenne, ha nem gubbasztanék itt többet, és elköltöznék. Annyi mindent rosszat hall és olvas az ember az atomenergiáról. Meglehetősen ijesztő belegondolni, hogy egy ilyen veszélyes energiahordozót felhasználó üzem szomszédságában nevelkedtem és élek mind a mai napig. Én már az a generáció vagyok, aki nem élte meg a csernobili atomreaktor felrobbanását. Nincsenek róla közvetlen emlékeim, csak a szüleim és a nagyszüleim elbeszéléséből tájékozódhatok. De a történtek így is épp elég rémisztőek, még akkor is, ha csak hallomásból tudod rekonstruálni, mi történhetett akkor.

Szóval valahogy ez az atom sztori nagyon is meghatározó szerepet töltött be az életemben. Amikor a Gellért-hegyen a nyilvánosság számára is megnyitották a Szikla kórházat, az egyik első voltam a látogatók közül, aki megnézhette. Kicsit szó szerint is, én ugyanis amolyan premier előtti vetítésen vettem részt. Gimnazistaként ugyanis lelkes tagja és szerkesztője voltam az iskolai havilapnak, a suliújságnak. Egy ’56 emlékét őrző pályázatra pedig volt szerencsém összeismerkedni egy olyan, ma már idős, felkelővel, aki harcolt ’56-ban. Az ütközet következtében pedig megsérült, és a Sziklakórházban ápolták, amely akkor titkos katonai kórháznak számított. Szinte senki nem is tudott a létezéséről. Az interjú a nyitás előtt nem sokkal készült a bácsival, aki elvitt minket a Sziklakórházba, és megmutatta nekünk, hol ápolták őt annak idején.

A Sziklakórház és Csernobil formálta az ízlésemet

Ez az élmény élénken megmaradt bennem. A kedvenc részem az volt, amikor a kórház belsejében húzódó atom bunkert látogattuk meg. Akkortájt ugyanis az atomfenyegetés volt a legnagyobb félelem az emberek körében, így a Sziklakórház belseje is rejtett egy atombunkert. Minden pontosan le volt írva: hogyan kell leborotválni, szőrteleníteni a testet, milyen védőfelszerelést és hogyan kell felhúzni, mit kell megnyomni ahhoz, hogy beinduljon a veszélyt jelző sziréna a kórház belsejében. Amikor pedig mostanában az HBO-n elkezdték vetíteni a Csernobil sorozatot, a hideg is kirázott, szabályosan megfagyott bennem a vér. Igaz, ez is csak egyfajta megvilágítása, rekonstrukciója annak, ami akkor történhetett, de nagyon valósághűen és plasztikusan adja vissza annak a kornak a sajátosságait.

Én pedig, mondanom sem kell, lebilincselve ülök a gépem előtt és nézem a sorozatot. Nem tudom, hogy ez valami furcsa szenvedély-e, vagy csak Paks váltja ki belőlem, mindenesetre imádom az ilyen vérfagyasztó, atomenergiás történeteket. Olyannyira, hogy mindennek a hangulata már a lakásomba is kezd begyűrűzni, persze ezúttal modern, 2020-as stílusban. Megfigyeltem például, hogy egyre futurisztikusabb kinézetű bútorokat és kiegészítőket vásárolok a lakásomba. Először nem volt szándékos, szerintem vagy egy jó fél évig újítgattam, szépítgettem a lakást úgy, hogy észre sem vettem, valahogy zsigerből mindig az ilyen fura, futurisztikus, kicsit absztrakt, kicsit Bauhaus stílus felé fordulok. Aztán amikor ez tudatosodott bennem… na, onnantól kezdve nem volt megállás.

Fürdőszoba felújítás, ahogyan a profiktól se látni

Megszállottá váltam. És a megszállottságomat elsősorban a fürdőszobában kezdtem el kiélni. Szerencsés vagyok, mert elég nagy fürdőszobával rendelkezem, így a kreativitásomnak a tér egyáltalán nem szabhatott határt. És tudjátok, mit vettem észre a felújítás közben? Hogy a fürdőszoba szekrény a fürdőszoba trendek alappillére. Legelőször egy nagyon oda nem illő szekrényt tettem be a fürdőszobába, és valahogy sehogy sem stimmelt az összhatás. Napokig nem jöttem rá, mi lehet a baj, miért nem váltja ki azt a hatást a szoba, amilyet szerettem volna elérni. És akkor rájöttem, hogy mindennek a rákfenéje a fürdőszoba szekrény. Miután megbizonyosodtam róla, hogy valóban ez lehet a gond, gyorsan lefotóztam a szekrényt, és megpróbáltam minél gyorsabban eladni, hogy utána beszerezhessem minden idők legfuturisztikusabb fürdőszoba szekrényét. Szerencsére gyorsan találtam vevőt, így minden akadály elgördült az újrakezdés elől.

A tézist, miszerint a fürdőszoba szekrény a fürdőszoba trendek alappillére, egy netes oldalon olvastam egyébként, és azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon is egyetértek ezzel az állítással. Nagyon fontos ugyanis, hogy a bútor illeszkedjen a fürdőszobád stílusához. Mint már említettem, szerencsére nagy térrel rendelkezem, e azért azt nem szerettem volna, hogy minden egyes szabad falfelületet szekrény borítson. Olyan modern változatot szerettem volna találni, ami egyszerre esztétikus és praktikus. Praktikus alatt elsősorban azt értem, hogy minden olyan fürdőszobai tisztítószer, pipereholmi tárolására alkalmas, amit egy fürdőszobában el akartok rejteni. Ha valaki belép ugyanis, akkor azt szeretném, hogy letisztultságot lásson a fürdőszobában, ne káoszt. Így olyan bútort kerestem, ami többfunkciós, és sok tároló térrel rendelkezik.

Erre figyelj, ha dizájnos fürdőszoba szekrényt akarsz találni

Meg hát persze az is nagyon fontos, hogy bármilyen bútort is válasszak, nem üthet el a lakás többi részétől nagyon, mert megbontja az egységet. Szerencsére ezzel nem sok gondom volt, hiszen a többi szobába is olyan bútort igyekeztem választani, ami ugyanezt a modern, kissé talán „űrhajós” hangulatot adja vissza, mint amilyet elképzeltem. Persze ha így indultam volna neki, hogy „űrhajós” fürdőszoba szekrényt keresek, akkor sosem találtam volna meg, ami nekem kell. Ezért inkább onnan közelítettem meg, hogy modern színű, formájú, anyagú darabot válasszak, ami egy kicsit talán meghökkentő is egyben. Színben például a hamuszürke és az egészen fekete szekrények között kezdtem el válogatni. Nagyon szeretem a kontrasztot és a furcsa megvilágítást, ezért végül olyan szekrényt választottam, aminek a szélén LED csík fut végig. Így ha a lámpát felkapcsolom, megtöri a szekrény amúgy igencsak sötét színét.

De nem csak a szín számít, hanem, ahogyan már említettem, az anyag és a forma is. A csaptelepem például matt fekete színű. A kiválasztott szekrényem pedig egy íves, görbébb, a csapteleppel megegyező színű darab, rajta a már említett LED fényekkel. De mindez még mindig semmi, ugyanis az anyaga is nagyon különleges! A szekrény maga fából van, de az oldalát fém lapokból készült dizájn elemekkel díszítették, ami igazán különleges hatást ad a szekrénynek. Mindenkit bátorítok rá, hogy simán ötvözze a különböző anyagokat a fürdőszobában. Tényleg igazán egyedi és merész összhatásokat lehet ezzel a technikával elérni.

Lassan amúgy nagyjából elérek a felújítás végére, alig várom, hogy végre minden a helyére kerüljön a lakásban. De persze ha belépek a fürdőszobába, valami furcsa, paksi büszkeség tölt el (ez is biztos az atomtól van). Nekem aztán ezután ne mondja senki, hogy nem a fürdőszoba szekrény a fürdőszoba trendek alappillére! Ha kíváncsiak vagytok rá, hogy néz ki a lakás, miután elnyerte a végleges külalakját, és mindennel végeztem a felújítás során, legközelebb hozok nektek pár fotót is! Addig is vigyázzatok nagyon magatokra, és kísérletezzetek bátran ti is, ha lakásfelújításra adnátok a fejeteket!