állami támogatás

magyar

Paks II csak állami támogatással tudna működni

2015 novemberében döntött úgy az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatósága, hogy a kérdésben mélyreható vizsgálatot indít, mert komoly kételyei merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a tervezett paksi beruházás piaci körülmények között is megtérülne. A Bizottság részletes álláspontja 2016 január elején lett nyilvános, ehhez várták február 12-ig az észrevételeket. Az Energiaklub véleménye az alábbiakban olvasható.

MŰKÖDHET-E PAKS II ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK NÉLKÜL?

A működés első húsz évében évről-évre átlagosan 100 milliárd forint közpénzzel kellene támogatni az erőműtársaságot annak érdekében, hogy egyáltalán működőképes maradjon, a projekt megtérülése pedig kizárólag valószerűtlenül magas áramárak mellett képzelhető el. Ezek a legfontosabb megállapításai annak a kutatásnak, amelyet az Energiaklub Pakskontroll programjának felkérésére készített Felsmann Balázs, a Corvinus Egyetem Stratégiai és Nemzetközi Menedzsment Kutatóközpontjának vezetője. Mindez homlokegyenest ellentétes azzal, amit a magyar kormány állít.

Állami támogatások nélkül Paks II nem tud majd működni