A kormánynak arra kellenek a civilek, hogy „eladják” a paksi projektet a nyilvánosságnak

Az új paksi atomerőmű megépítése közügy. Nem néhány „szakértő” privilégiumáról, hanem a teljes magyar lakosságot érintő döntésről van szó, így mindenkinek joga van feltenni kérdéseit és kifejeznie véleményét ezzel kapcsolatban. Mindez Paks II esetében mégsem történt meg, így a magyar kormánynak most Genfben, az ENSZ bizottsága előtt kellett magyarázkodnia.

A Bizottság október 9-én tartott az ügyben meghallgatást. Az egész napos eseményen a Bizottság tagjai, a beadványt készítő Energiaklub és Greenpeace, illetve a magyar állam képviseletében a Miniszterelnökség tisztségviselői (Aszódi Attila kormánybiztos és a jogi főosztály vezetője) és jogásza vettek részt. A meghallgatáson többször is igen kellemetlen helyzetbe hozta magát a magyar kormány, úgy is fogalmazhatnánk, hogy ezen az igen fontos vizsgán megbukott.

Az Aarhusi Egyezményt abban a szellemiségben alkották, amely szerint a legjobb - környezetet is érintő - döntések akkor tudnak születni, ha az érintettek tisztában vannak a tervezett döntés okaival, következményeivel, és ezeknek nem csak elszenvedői, hanem aktív formálói is. Paks II esetében ez azt jelentené, hogy a döntéshozók bemutatnák, miért van szükség a beruházásra, milyen lehetséges energiatermelési módok közül választották éppen ezt és miért, és ennek milyen – környezeti, gazdasági, társadalmi, stb – hatásai, esetleg kockázatai lehetnek. Mindezt részletesen kidolgozva, kiszámolva, bemutatva és – ami a legfontosabb –társadalmi párbeszédet kezdeményezve arról, hogy a magyar lakosság egyetért-e ezek alapján a tervekkel. A bevonás mikéntjéről, a vélemények figyelembe vételéről részletes ajánlások léteznek az egyezmény kidolgozói részéről.

 

A genfi meghallgatáson ez a szellemiség láthatóan idegen volt a magyar államot képviselő tisztségviselők számára. A paksi döntésről szóló 2009-es parlamenti határozatot ugyanis, amely mérföldkő volt a beruházás szempontjából, és amely egy normális jogállamban a nép képviseletét és kontrollját jelentené, pusztán formalitásnak titulálták. (Valószínűleg ezt már annak idején is így gondolták, hiszen részletesen kidolgozott érveket, amelyek alapján mérlegelni tudták volna döntésüket, a parlamenti képviselők sem kaptak, pusztán egy másfél oldalas szöveg alapján adták áldásukat a többezer milliárdos beruházásra).

 

A meghallgatás csúcspontja azonban az volt, amikor megismerhettük az állam álláspontját a paksi döntésről szóló társadalmi bevonással kapcsolatban. Eszerint a társadalom, különösen a civil szervezetek bevonását ők is nagyon fontosnak tartják: „Szükségünk van rájuk, hogy eladják a projektet a magyar lakosságnak”. Ez a kifacsart és meglehetősen cinikus gondolkodás – ha egyáltalán szükséges lefordítani –azt jelenti, hogy magyar kormánynak csak fedőszervezetekként van a civilekre szüksége.

 

Az ügyben végső döntés a Bizottság részéről legkorábban jövő tavasszal vagy nyár elején várható. 

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Az Energiaklub tavaly júniusban a Greenpeace-szel közösen beadvánnyalfordult az ENSZ égisze alatt működő Aarhusi Egyezmény Jogkövetési Bizottsághoz, mert Magyarország a paksi döntés kapcsán semmibe vette az egyezmény egyes rendelkezéseit. A közérdekű információk döntő részét eltitkolták a nyilvánosság elől, és a magyar polgárokat semmilyen formában nem vonták be a döntéshozatali folyamatba.

Az Aarhusi Egyezményt 1998 júniusában fogadták el a dániai Aarhusban, Magyarország 2001-ben ratifikálta. A megállapodás a környezeti demokrácia garanciáiról szól: az információhoz való hozzáférésről, és a döntéshozatalban való részvételről.

A Bizottság állásfoglalásában javaslatok fognak szerepelni arra vonatkozóan, hogy mit tegyen a magyar állam annak érdekében, hogy az egyezmény szellemiségével összhangban születhessen döntés a paksi beruházásról.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------